Az ipari robotok már sokfelé megjelentek és több millió működik belőlük, főleg a gyárakban. Az autógyártásban figyelhető meg leginkább a robotok térnyerése, hiszen ott ma már minden öt munkásra jut egy robot is.

Az építőiparban azonban teljesen mások a kihívások, mint egy autógyárban, hiszen a terepen sokkal több munkás van és gyakran extrém helyzetekkel és időjárással is meg kell küzdeni.

A fejlesztők fejében megálmodott robot technológia az ipar minden szegmensét eléri. Aktualitása azzal is magyarázható, hogy az építőipar az európai unióban erős fejlődésen megy keresztül. A munkaerő, vagyis a megfelelő szakember háttér viszont pótlásra szorul. Ritka az olyan cég, aki munkaerőhiánnyal ne küzdene.

Felismerték a cégek hogy a technikai eszközeik fejlesztése elkerülhetetlen, ha a piacon akarnak maradni. Nem beszélve gyorsabbá és hatékonyabbá válik a munkavégzés is. Egy sor emberi monoton munkafolyamat kiváltásra kerülhet. Az emberi sérülések egészségkárosodások megszűnhetnek.

Kifejlesztették a robot targoncát, földmunkák végzésére alkalmas robottechnológiát is használnak már bizonyos vállalatok, akik ezt meg tudják fizetni. Sőt! Kőművesrobotok is raknak már falat!

Beprogramoztak már gigantikus méretű tetőszerkezet építő robotokat, vannak felület tiszításra alkalmas okos eszközök és az építő drónok is a láthatáron vannak már.

advanced-floating-content-close-btn