Konyha elhelyezése az irodaházban

Konyha elhelyezése az irodaházban

A munkahelyi konyha egyenesen a cég lelke lehet, de mindenképpen fontos közösség tér.

A többség azt mondaná, hogy legyen tágas és jól felszerelt, ne csak ételmelegítésre legyen alkalmas, hanem az étel elfogyasztására is. Hiszen ki szeretne pörkölt szagú irodában ülni, vagy akár ügyfelet fogadni?

Ha kollégák 80 %-a le tud ülni az munkahelyi konyhában, akkor gondolhatunk arra is, hogy jól működne csapatépítési helyszínként.

A jelen persze ennél sokkal sivárabb, sok esetben ablaktalan pici helyiségekről van szó, ahol éppen csak étel melegítés lehetséges az innen-onnan odahordott bútorokon, végét járó mikróban.

Tévképzet azt gondolni, hogy a munkahelyi konyha a közösségi tér funkciója miatt a feladatok elvégzésének rovására megy. Ez az elgondolás erősen kapcsolódik ahhoz, hogy milyen korosztályba tartozik a vezetés. Kevesen ismerik fel közülük ennek a rugalmasságnak a hasznát és vonakodnak a modern kialakításoktól.

Kiegészítő szolgáltatások a konyhában, a nagyobb dolgozói elégedettség érdekében.

A megszokott kávé és tea mellett snackkel, gyümölccsel, üdítővel felszerelt konyhának köszönhetően a kollégák szívesebben maradnak tovább, nem szükséges elhagynia az irodát, hogy boltba menjen, koncentráltabban tud dolgozni. Ha arra is odafigyelünk, hogy egészséges élelmiszerek legyenek elérhetőek, akkor a munkatársak egyértelműen érezhetik, hogy odafigyelnek rájuk.

Extra praktikus megoldás a mobiltelefon töltőpont kialakítása, valamint a bluetooth hangszóró elhelyezése a konyhában.

 

forrás: https://offiseven.hu/2019/03/11/munkahelyi-konyha/

Tetőcsere a hideg téli hónapok alatt

Tetőcsere a hideg téli hónapok alatt

Nem szabad belevágni úgy télbe, hogy az épület tetőszerkezete nincs rendben. A javíthatatlan károk kijavítására tetőcsere válhat szükségessé. Ha beázással állunk szemben, akkor pedig nem várhat egy pillanatot sem a művelet. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehetséges-e ezt kivitelezni ebben az évszakban?
Fontos, hogy a tető hosszú élettartamú legyen. A legtöbb probléma az aszfalt tetőzsindellyel van, amit 4°C és 29°C közötti környezeti hőmérsékleten érdemes telepíteni. Nem megfelelő hőmérséklet alatti telepítés esetén a zsindelyek megsérülhetnek, amikor hidegebb időben kell elvégezni a tetőcserét, ez okozza az egyik legnagyobb problémát.

Az is előfordulhat, hogy télen gyakran kedvező ajánlatokat kaphatunk a tető cseréjére, de mielőtt letisztázzuk a telepítés dátumát, meg kell várnunk, hogy megfelelő hőmérséklet alakuljon ki erre a célra. Amellett, hogy a zsindelyek télen törékennyé válhatnak, van egy másik fontos tényező, amire figyelnünk kell, a ragasztásra. Amikor a hőmérséklet 4 °C alá esik, az öntapadó zsindelyek nehezebben ragadnak. Nyáron a felhelyezés nem okoz problémát, de télen fontos várni a telepítéssel, amíg optimális hőfok alakul ki.

Homlokzati hőszigetelés télen

Homlokzati hőszigetelés télen

Az építés során bizonyos technológiai folyamatok nem végezhetők bármikor. A kevés jó szakember és az idő szerepe viszont felértékelődött, ezért örülünk, ha a beleférünk a feszített időbeosztás és a határidők szorításába.

Sok olyan előregyártott, félkész termék van melyekhez csak (megadott receptúra alapján) vizet kell adni, és máris beindulnak azok a vegyi folyamatok, melyek révén a termék kifejti áldásos hatását. Ilyen a habarcsok, a vakolatok, a ragasztók nagy része. A hozzáadott víz szép lassan elpárolog, hátrahagyva a megszilárdult, megkötött végterméket. A dolog kulcsa tehát, hogy a víz olyan ütemben párologjon el, hogy a kötési folyamat optimális legyen. Az általában jellemző kötési idő 12-36 óra, amit azonban a külső körülmények alaposan felboríthatnak, mint például a hideg, fagyos időjárás.

Ráadásul hideg környezetben lelassul a víz elpárolgása, ezáltal lelassul a kötési folyamat. (Akár több hétre is nőhet!)

Ehhez nem kellenek súlyos mínuszok! (Mínuszokban a kicsapódott pára még meg is fagyhatna, további károkat okozva.)

Egyszerű alapszabály szerint azt szokták mondani, hogy +5 C alatt nem lehet vizes technológiákkal dolgozni. Ez a hőfok különböző adalék anyagokkal maximum 0 fokig csökkenthető.

Tehát akkor felvihető-e a homlokzati hőszigetelés télen?

A téli hónapokban egyáltalán nem javallott homlokzati hőszigetelést építeni.

A következő gyakori kérdés, hogy meddig kellene mindenképpen eljutni a hőszigetelő rendszer építésében még a tél beállta előtt – ha már látható, hogy reménytelen a végére jutni?

A válasz, hogy a hőszigetelést (legyen az EPS vagy kőzetgyapot) mindenképpen célszerű megvédeni a tél viszontagságaitól. Ha viszont erre rákerül a hálóbeágyazásos ragasztóréteg, akkor ez gond nélkül ki fog bírni egy telet (miközben védi az alatta levő szigetelést). Tavasszal aztán egy alapozással/tisztítással folytatható a munka a végleges vakolat/festék felhordásával.

Természetismereti látogatóközpont a Mecsekben

Természetismereti látogatóközpont a Mecsekben

Két éven belül természetismereti látogatóközpont épül a Mecsekben egy magyar-horvát határon átnyúló együttműködési program INTERREG pályázatának támogatásával – közölte a Mecsekerdő Zrt. Az idén novembertől két éven át zajló horvát-magyar turisztikai projekt keretében infrastrukturális fejlesztések, turisztikai és ismeretterjesztő szolgáltatások valósulnak meg a Dráva folyó két oldalán, Horvátország északkeleti és Magyarország délnyugati részén. Árpádtetőn, a Mecsextrém erdei kalandpark szomszédságában működik a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola, melynek helyén hamarosan egy új funkciókkal teli természetismereti látogatóközpont, a Mecsek Discovery Center várja a felfedezőket. A közel ötszáz négyzetméteres, kétszintes új épület a fenntarthatóság jegyében közel nulla energiaigényű létesítményként épül. A közös fejlesztések része a horvát és a magyar végpontok összekötése a virtuális térben – például VR-szemüvegek segítségével a fizikai távolságtól függetlenül 3D-ben is megnézhetjük a határon túli látnivalókat.

 

forrás: https://csodalatosmagyarorszag.hu/hirek/itthon/otszaz-negyzetmeteres-ketszintes-latogatokozpont-epul-a-mecsekben/

Búcsút inthetünk a Fiorentina otthonának?

Búcsút inthetünk a Fiorentina otthonának?

Pier Luigi Nervi által tervezett Artemio Franchi Stadiont 1931-ben adták át, a modern építészet gyöngyszemének tartják, a vasbeton építmény jellegzetes, 70 méter magas Maraton Tornyán helyezték el a zászlókat, míg a torony talapzatánál spirális rámpák vezetnek fel a fő lelátó tetejére. Az olasz válogatott és a VB meccsek mellett fellépett itt David Bowie, Bruce Springsteen és Madonna is.

Új tulajdonosa által újra középpontba került az épület, az amerikai-olasz üzletember ugyanis lebontatná, hogy helyére új, modernebb stadiont emeljenek, melyre már régóta megfogalmazódott az igény. A bontásnak ellenzői és pártolói is nagy számban akadnak. Vitathatatlan azonban, hogy az Artemio Franchi elavult, és a fociszövetségek által egyre szigorúbb biztonsági szabályozásokat nem hagyhatják figyelmen kívül. Mivel a műemlékvédelmi törvényeket nemrégiben megváltoztatták, miszerint a stadionok nem állnak védelem alatt, a több éve, az Arup iroda és Alberto Rolla által megtervezett stadiont nagy eséllyel felhúzzák a Franchi helyére, melyből remélhetőleg gesztusként megtartják a Maraton Tornyot és zászlóit.

 

forrás: https://www.octogon.hu/epiteszet/elbonthatjak-firenze-egyik-legfontosabb-epuletet/

Megnyílt a világ legmélyebb medencéje Lengyelországban

Megnyílt a világ legmélyebb medencéje Lengyelországban

Varsótól mintegy 50 km-re nyitotta meg idén kapuit a Deepspot, ahol amatőr és profi búvárok egyaránt merülhetnek. A Deepspot a maga 45 méterével a világ legmélyebb medencéje címet is megszerezte, megelőzve az olaszországi 40 méteres, és a belgiumi 33 méteres merülő medencéjét. A Deepspot medencéjét nyolcezer köbméter víz tölti fel, ami nagyjából huszonhétszer több, mint egy átlagos, 25 méteres medence esetében.

Az amatőr búvárok számára egy alagutat alakítottak ki a felső részben, ahol megcsodálhatják a medence látványosságait és a merülő búvárokat. A profik pedig egy hajóroncs mellett elhaladva lemehetnek a barlangszerű „kék lyukon”, amelynek alján maja romokat tekinthetnek meg. A Deepspot két évig épült, az Aerotunel fejlesztésével jött létre.

 

forrás: https://www.octogon.hu/epiteszet/lengyelorszagban-megnyilt-a-vilag-legmelyebb-merulomedenceje/

advanced-floating-content-close-btn